TCSOB (OHCSB) értékelés

Megyénk horgászcsapata hazaérkezett a 2018-as Tagszövetségi Csapatok Országos Bajnokságáról. Az edzésnapok után sok tapasztalatot szerezve vágott neki a 9 fős társaság az első fordulónak, ahol a szektoreredményeket figyelembe véve vállalható helyezési számok születtek. Általánosan elmondható, hogy a 4 órás versenyen 5 és 10 darab pontyot kellett megfogni, az egyéb halfajhoz tartozó zsákmány csak kicsit befolyásolta a versenyt. Szombaton kiemelkedő szektoreredményünk nem született ugyan, de a legrosszabb helyezési számokat is sikerült elkerülni. 7-12 közötti eredményeket horgászott a csapat, mely a szombat esti forduláshoz a 12. helyhez volt elég.

Ekkor még valamelyest működött az edzésnapokon összeállított taktika, mely szerint 0.9 kg átlagsúlyú kispontyokra kellett horgászni finomra angolt szerelékkel, kézben tartott boton feszes csalivezetéssel, sok csalimozgatással. Vasárnapra sajnos elsősorban taktikailag nem tudtunk megújulni. Igyekeztünk a szombati fordulóhoz hasonlóan pecázni, de ez már nem volt elég. A halak étvágya pályaszinten csökkent, így a fokozott etetőanyag felhasználás nem vonzotta, mint inkább taszította rajthelyeink elől a bajszosokat. A nálunk többet és jobban horgászó csapatok ezt felismerték, s ennek megfelelően eredményesen állhattak fel a vasárnapi fordulót követően rajthelyeikről. Egyetlen nagyon jó szektoreredményünk született vasárnap, de ez mellett több utolsó, vagy utolsó közeli helyezési számot is begyűjtöttünk. Tudtuk, hogy ez nem lesz elég a szombati eredmény megtartásához. Csapatunk a 19 induló megyei csapatból a 17. helyen végzett, mellyel egyáltalán nem lehetünk és nem is vagyunk elégedettek. Sajnos csapatunknak nincsenek olyan versenyzői, akik rendszeres, egész éven át tartó versenyrutinnal rendelkeznek. Egy-két kiemelt verseny tapasztalatából próbálunk csak építkezni, keveset pecázunk a mezőnyhöz képest magas színvonalú versenyeken. A megyei vagy regionális szintű versenyzés egyáltalán nem elegendő az országos szintű megmérettetéshez. Rendkívül csalódott vagyok, hiszen a 4 napos teljesítményünket utólag értékelve a csapat horgászata közelebb állt a hobbipecához mint a versenysporthoz. Be kell lássuk, hogy az országos szintű jó teljesítményhez sokkal több kell! Sajnos tudok párhuzamot vonni a magyar labdarúgás helyzete és megyénk versenyhorgászata között, hiszen  eredménytelenségünk oka itt is több összetevőből áll.

Ezzel együtt köszönjük a Hajdú-Bihar megyei Horgász Szervezetek Szövetsége által biztosított támogatást, mely nélkül ezen a versenyen a csapat indulása nem lenne biztosítva. Sok segítséget kaptunk a Hobbi Kisállat és Horgászbolttól, valamint Kiss Szabolcstól (Kiss Fish), aki csapatunk tagjaként nem utazott el velünk Szegedre, hiszen kislánya született a verseny ideje alatt. Jó egészséget kívánunk a fiatal családnak.


Üdvözlettel: Krakkó Tamás